Nalan Ekaw nem ismerte a szüleit. Az Zeratonon nőtt fel egy intergalaktikus árvaházban ahol a másnak sem voltak szülei így nem is nagyon izgatta a dolog. Halványan még emlékezett, hogy néha abba az eldugott porfészekbe is érkeztek „örökbefogadók” és néha elvittek valakit. Ma már tudta, hogy a korrupt igazgató, sejt és plazma donornak adta el az egészségesebb gyerekeket.

 Neki szerencséje volt, ha ezt lehet szerencsének nevezni, mert fiatalkorától gyötörte a mentolláz, ami miatt kéken izzottak a szemei. Gebe is volt, ami nem is csoda az árvaház tápcsomagjai mellett. Gyakorlatilag lejárt szintetikus fehérjén nevelkedett. Csöndes és nyugodt gyerek volt. Sokat piszkálták, de nem törődött vele, még akkor sem amikor megverték. Mit is tehetett volna?  A legtöbb fiúnál gyengébb volt, és nem volt semmije, sem amit fel tudott volna ajánlani, ha békén hagyják. Csak fölállt és leporolta magát. Letörölte a vért az arcáról és megvárta, hogy befejezzék a gúnyolódást. Oktatás néven egy öreg túlsúlyos tanárnőt utalt ki nekik a galaktikus oktatási központ. Mis. Potz nem volt kedves. Valójában büntetésnek érezte, hogy itt kell rohadnia ezekkel a semmirekellőkkel. Utálta őket. Undorral nyalogatta meg repedezett száját ahányszor csak valaki hozzászólt. Nem sok mindenre tanította meg a gyerekeket sokkalta jobban élvezte annál, hogy ellenőrzés híján kedvére kegyetlenkedhet velük. Nalan béketűrése különösen kihozta a sodrából.

 Amikor 16 éves lett véget ért a felügyelete. Otrombán elköszönt tőle a mogorva pedellus és kitessékelte a nagy fekete ajtón. Nem emlékezett, hogy valaha bement volna azon az ajtón. Olyan volt mintha már ott született volna és fogalma sem volt arról, hogy mi is lehet ezen az oldalon. Körbenézett. A nap vörösen izzott a horizonton. Még korán volt, de ez nem zavarta. Már hozzá szokott a korai keléshez, mivel az intézetben mindent a bentlakók csináltak, mindig volt mit tenni. Furcsa érzés támadt benne. Nem tudta, hogy most mi következik. A többi fiú gyakran beszélt arról, hogy ha kiengedik mit fog csinálni. Elmennek a városba és fuvarosnak állnak, vagy kocsmát nyitnak. Ő viszont el sem tudta képzelni mihez kezdjen most. Keserédes érzés volt. Az egyetlen dolog, amit ismert az intézet volt, és ezt most maga mögött kell hagynia. Bizsergés futott végi raja, ahogy a szél megborzolta a szőrszálakat a kezén. Végig nézett magán. Csak a ruha volt az övé, ami a testét borította. Ez sem zavarta, hiszen sosem volt semmije. Eltűnődött, hogy merre induljon. Csak egy földút volt előtte meg egy tábla, amire valaha egy település nevét írhatták, de a homokviharok teljesen lekoptatták róla a festéket. Már csak az irányt mutatta. Vett egy mély levegőt aztán lassan kilélegezte magából az eddigi életét és nekivágott az ismeretlennek.